2015. július 4., szombat

Mesében rejlő gyógyír


Rábainé Domszky Zsófi írása

Vendég-bloggerként szeretnélek kicsit bevezetni Titeket a mesék világába. Egyre több szülő mesél a gyerekének, sokan tudják azt is, milyen idős gyereknek mit és hogyan érdemes mesélni. Azt azonban már kevesen tudják, hogyan hat a mese – azon belül is a népmese – a gyerekek és a felnőttek lelkére. Első cikkemben arról olvashattok, miért érdemes felfigyelni arra, ha egy mesét újra és újra kér egy gyerek, és hogyan segítheti ez a félelmei leküzdését. Később lesz szó arról, hogyan lehet a lelkünk mélyén élő belső segítő, gyógyító erőt előhívni a mesék szimbólumaival. Végül néhány otthon is játszható játékot mutatok be.

Óvónő, pszichológus és képzőművészet-terapeuta vagyok, és mindenek előtt anyuka.  Jelenleg Budapesten, Mátyásföldön (XVI. kerület), az Életfa Egészségházban  tartok Kacifánt csoportot, mesés művészeti foglalkozásokat gyerekeknek, valamint kisgyermekes szülőknek adok tanácsot nevelési, lélektani kérdésekben. 

Óvó néniként vettem észre, mennyire el tudja varázsolni az élőszóval, könyv nélkül előadott mese a gyerekeket. Mielőtt mesélni kezdek a gyerekeknek, igyekszem olyan játékokat játszani velük, ami minden érzékszervüket felébreszti, mert akkor tudják teljes mértékben átélni és befogadni a mesét. Ha tátott szájjal, jellegzetes testtartásban hallgatják a történetet, jól végeztem a dolgomat. Látszik, hogy elindult a belső mozi, lelki szemeik előtt megelevenednek a szereplők, látják az üveghegy csillogását, hallják a vaskapu döndülését, érzik a pecsenye illatát… Máshol járnak, kicsit ők maguk is átváltoznak, repülnek, varázsolnak, küzdenek és győznek. Megtanulnak hinni a jó győzelmében.

Van kedvenc mesétek?
Pszichológusként felfigyeltem arra, hogy bizonyos meséket újra és újra kérnek a gyerekek, valami dolguk van vele. Valamiért nagyon tetszik nekik, talán egy szereplőben önmagukra ismertek. Találkoztam egy kislánnyal, akit sokáig kórházban, steril körülmények között ápoltak és speciális módon tápláltak. Ő az a királylány akart lenni, akit egy jóslat miatt befalaznak, és egy lyukon adják be neki az ételt. Neki ezt az élethelyzetet kellett feldolgozni a mese ismételt meghallgatásával. Egy másik lánynak elváltak a szülei, új apukája lett, testvére is született egy éven belül. Vég nélkül hallgatta Hamupipőke meséjét, szívesen azonosult a mostoha sorsú lánnyal, aki szorgalmával kitűnik lusta testvérei közül és végül megválja a herceg szerelme. Egy mandulaműtétre váró kislánynak megnyugtató volt Csipkerózsika meséjét hallani, aki végül felébredt mély álmából és élettel telt meg a birodalma.

Egy fiatal nő, akit szerelmi csalódás ért, ott látta magát kedvenc meséjében, ahol a királyfi felveszi a láthatatlanná tévő köpönyeget. Szeretett volna egy időre eltűnni… Beszédes, hogy ki milyen különleges képességre vágyik, milyen képességét nem tudta még kibontakoztatni. Mit tud az a hős a mesében, amit ő nem? Ki szeretne szabadon repülni, ki gyógyítani vagy megerősödni? És mit tudunk adni cserébe? Milyen téren vagyunk annyira magabiztosak, hogy akár a boszorkánynak is átadnánk valamilyen tulajdonságunkat, mint a kis hableány a hangját, a kommunikáció lehetőségét? A Kacifánt foglalkozásra járó gyerekek ihattak olyan varázsitalból, ami bármilyen képességgel fel tudta ruházni őket, ha cserébe adnak valamit, amiben jók. Egy kislány a kézügyességét adta a repülés szabadságáért, másik a kedvességét a kecses tánctudásért. Egy anyuka kitartó szorgalmát adta a gyógyítás képességéért. És Ti? Ti mit cserélnétek el a boszorkány kunyhójában?

Előfordul, hogy a gyerekek félnek egy mesétől, mégis újra kérik. A történetben megjelenő konfliktus a saját életük nehézségeit jeleníti meg, amivel a mese útmutatása alapján képesek lesznek megküzdeni. A pszichológusok (és a művészetterapeuták) nagyon örülnek, amikor a gyerekek rajzban, szerepjátékban vagy kitalált meséken keresztül kijátsszák magukból a problémát. A szörnyekkel ugyanis akkor tudunk megküzdeni, ha kihozzuk magunkból. Nem rejtjük el a lelkünkben, hanem ábrázoljuk, nevén nevezzük, ránézünk kívülről. Akkor sokkal kezelhetőbb lesz. De hogyan mutassa meg egy gyerek, hogy kevesebb figyelmet kap a testvére születése óta és attól fél, hogy elveszíti a szülők szeretetét? Vagy, hogy az iskolakezdés után egyszer csak rengeteg dolgot elvárnak tőle, meg kell komolyodnia és úgy érzi, nem képes megfelelni? Milyen alakban jelenik meg a szorongás, hogy valami felfal, elnyel, ha anya lekapcsolja a villanyt és kimegy? A mesék rengeteg szimbólumot kínálnak a gyerekeknek: mostohaszülők, boszorkányok, teljesíthetetlennek tűnő próbatételek, emberevő sárkányok. Szerencsére ezek a rémségek mind a gyerek saját fantáziájában öltenek alakot, így pont annyira ijesztőek, amennyire a gyerek még éppen el tudja viselni. Ez sajnos a készen kapott képekre – amelyek a tévéből, videojátékokból, plakátokról zúdulnak a gyerekekre – nem mondható el.


Sokszor mesékre sincs szükség, a gyerekek fantáziája formába önti a félelmet, hogy kezelhetőbb legyen. Már a két éves gyerekek is képesek szimbólumokat alkotni a tárgy nélküli szorongás leküzdésére. Kisfiam 2 éves korára igen jól beszélt, így meg tudta fogalmazni, hogy amikor este kimegyek, egy oroszlán bújik elő a pelenkázó mögül és a takaró alól kilógó lábát bekapja. Sosem látott oroszlánt élőben, nem volt semmilyen ijesztő élménye vele, mégis ez az őskép jelent meg a fejében. Minden este mesélt nekem az oroszlánról, eleinte csak annyit, hogy jön. Később elmondta, hogyan ijesztgeti, majd pár hónappal később elkezdett arról mesélni, hogy az oroszlánt el lehet küldeni a játszótérre, de a sötétben visszajön. Az elküldés nem volt elég hatékony, így később az általa ismert egyetlen megsemmisítési módot találta ki: az ujjával agyon nyomja az oroszlánt, mint egy bogarat, így az megdöglik, utána pedig felporszívózzuk. Nekem csak annyi volt a szerepem, hogy minden este meghallgattam, elfogadtam, hogy számára ez a valóság és megnyugtattam, hogy az oroszlánok zebrát esznek, nem az ő lábát. Csak elkísértem ezen az úton, nem sürgettem a fázisokat, mert tudtam, hogy képes lesz leküzdeni az oroszlánját. Mellette voltam erősítésnek, mindig ott termettem, ha hívott éjjel, de nem strázsáltam folyton a kiságy mellett, azt sugallva, hogy egyedül úgysem képes legyőzni a félelmeit.
Szerencsére nem csak szörnyek, hanem csodás segítők is élnek bennünk – és a mesékben. Legközelebb arról olvashattok, hogyan hívhatjuk elő saját Táltos paripánkat.

Rábainé Domszky Zsófi

Ha nem szeretnél lemaradni a folytatásról, kövess minket a FB oldalunkon! Kérdezhetsz is bátran Zsófitól, itt alul vagy a Facebookon! 
Ha még olvasnál a mesékről, itt találsz egy cikksorozatot.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése