A tündérmesék univerzális segítője a Táltos paripa, aki elrepíti a hőst oda, ahol feladata van. Vele legyőz minden távolságot, minden akadályt, magasabb szintre léphet. A Táltos paripák hűségesek, sosem hagyják cserben a hőst és bizony a királyfik sem mondanak le a nehezen megszerzett lovukról.
A népmesék Táltosát
változatos módon lehet megszerezni: Van, akit nagyon rossz állapotban találunk,
lesoványodva, betegen. Égő parázzsal kell megetetni, hogy visszanyerje erejét.
Van, amikor a boszorkányt kell szolgálni, hogy elnyerjük a táltos csikaját. Más
mesékben épp a sárkány szelídül paripává, ha látja, hogy a főhős nem fél tőle. A paripát tehát nem kapjuk készen, meg
kell keresni, fel kell hizlalni, kiszabadítani és bízni kell az erejében, hogy
hűséges segítőnk legyen. Valahogy így van ez a személyiségünkben rejlő belső
erővel is, az önbizalommal, hittel,
kitartással, céltudatossággal – saját belső Táltos paripáinkkal. Lehet,
hogy valami fogva tartja bennünk, egy sárkány a régmúltból, egy gyermekkori
emlék, sérelem, túlzott elvárások… Ahhoz, hogy kiszabadítsuk, meg kell
keresnünk a sárkányainkat, fel kell ismernünk, nevén neveznünk és le kell
győznünk. De hogyan tegyük mindezt? A mesebeli hősök bátran indulnak neki a
vándorútnak, nem kérdezve, hogy készen állnak-e már, elolvastak-e minden
szakirodalmat, összeszedtek-e minden pénzt hozzá. A szegény legényből sosem
lenne királyfi, ha addig el sem indulna, amíg mindezt meg nem szerezte, sőt,
éppen valaminek a hiánya, a rend felborulása indítja útnak.
Sok
mesében addig mennek a hősök, míg be nem érnek egy sűrű sötét erdőbe. De ha
olyan sűrű és sötét, miért mennek be?
Mert aki elkerüli az erdőt, az visszajut oda, ahonnan
elindult. Nem fog megváltozni az élete. Muszáj vállalni a bolyongást,
eltévedést, annak a lehetőségét, hogy mindenből kifosztanak, hogy
újjászülethessünk. A sűrű sötét erdőbe
akkor érünk, amikor felrúgjuk az eddigi életünket, mert már elviselhetetlen.
Vállaljuk, hogy kilépünk egy rosszul működő kapcsolatból, még ha félünk is
elhagyni a biztosat a bizonytalanért. Ha munkahelyet váltunk vagy elköltözünk,
talán egy másik országba megyünk élni, dolgozni és nem tudjuk pontosan, mi vár
ránk. Ilyenkor minden nagyon kuszává, fenyegetővé válhat, és próbatételek sorát
kell kiállnunk. Ez ijesztő lehet, de a mesék azt üzenik: Ha teret engedünk a
változásnak, kisöpörjük a régi dolgokat, meg fog jelenni az új rend. Ehhez nagy
szükség van az önbizalmunkra, kitartásunkra, a reményre, hogy végül minden jóra
fordul. Ezek alkotják a mi Táltos paripánkat. Te ismered a Táltosod?
Munkám
során tapasztaltam, hogy a gyerekek hamar kapcsolatba tudnak lépni saját belső
táltosukkal. Pillanatok alatt elképzelik, képesek megetetni, felszerszámozni és
a hátán csodálatos helyekre elrepülni. A rajzaikon, beszámolóikban megjelenő
paripák pontos képet adnak a gyerekek lelkiállapotáról és énképéről. Pl. egy
túlmozgásos, kontroll problémákkal küzdő kisfiú szárnyakat és rakétákat is
rajzolt a lovára, míg az evészavarral küzdő serdülő lány táltosa kérődző kecske
képében jelent meg.
Egy 8
éves kislány daganatos betegség miatt vesztette el fokozatosan a látását.
Speciális bentlakásos iskolába került, itt találkoztam vele a Mosoly Alapítvány
művészetterápiás csoportjában. Nagyon szerette a lovakat, kedvenc rajzfilmje
egy Szilaj nevű lóról szólt. Mikor teljesen elvesztette a látását, egyre
mélyebb depresszióba süllyedt. A terápián minden mesedramatizálás során a
Táltos paripa szerepét választotta, spontán játékában pedig ő volt Szilaj, a
vadló. A nevelőknek feltűnt, hogy egyre több fegyelmezési probléma akad vele,
az iskolában is vadul, nem érdeklik a szabályok. Ekkor járt a saját sűrű, sötét
erdejében, és csak a Táltos paripájába tudott kapaszkodni. Vakon is szívesen
rajzolt, kérte, hogy vezessék a kezét. Lovat rajzolt, gyurmából is megformázta.
Sokat dobolt, a hangszer segítségével vágtázott. Nagyon lassan szelídült csak
meg a kis vadló. Először hagyta, hogy a gyerekek a hátára üljenek, majd
fokozatosan nyitott a felnőttek felé is. Kezdte elengedni a lovát is, el mert
távolodni tőle. Szerepjátékban már inkább kutya volt – néha vad, máskor szelíd,
hűséges barát. A benne élő Táltos paripa betöltötte a szerepét, átsegítette
gazdáját a nehézségeken és akkor húzódott a háttérbe, amikor már nem volt rá
szükség, mert kialakult az új rend (elfogadta a kislány az új élethelyzetet).
Felnőttként is érdekes dolgokat tudhatunk meg magunkról, ha
elképzeljük saját Táltos paripánkat! Próbáld
ki!
Képzeld el minél részletesebben a lényed legbensőbb magjában
élő paripát, ami képes átsegíteni minden akadályon! Ha elképzelted, nézd meg
jól! Fiatal csikó, vagy felnőtt ló, esetleg öreg? Milyen nemű? Mekkora? Milyen
színű? Milyen a sörénye, farka, patája? Van valamilyen különlegessége? Milyen a
természete? Van rajta patkó, lószerszám, nyereg? Adj neki enni! Mit eszik és
mit iszik? Ápold a szőrét, majd szerszámozd fel! Ülj a hátára! Szelídítsd meg,
ha kell!
Haladó mesejáró vagy? Próbáld megtalálni azt a hangszert,
illatot, színt is, ami a leginkább kifejezi a lovadat!
Ez a ló a Te belső erőd. Olyan, amilyen Te vagy ott mélyen,
legbelül. Tápláld, gondozd és juss el a hátán bárhová, ahová csak szeretnél!
Következő cikkemben bemutatok néhány mesés játékot, ami a
nyári szünetben jó móka lehet kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
Előző cikkem: Mesében rejlő gyógyír
Rábainé Domszky Zsófi
Ha nem szeretnél lemaradni a folytatásról, kövess minket a FB oldalunkon! Kérdezhetsz is bátran Zsófitól, itt alul vagy a Facebookon!
Ha még olvasnál a mesékről, itt találsz egy cikksorozatot.
Előző cikkem: Mesében rejlő gyógyír
Rábainé Domszky Zsófi
Ha nem szeretnél lemaradni a folytatásról, kövess minket a FB oldalunkon! Kérdezhetsz is bátran Zsófitól, itt alul vagy a Facebookon!
Ha még olvasnál a mesékről, itt találsz egy cikksorozatot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése