2013. február 6., szerda

Mi a farsang és mi a karnevál?


A magyar farsang szó az Ausztriában használatos Fasching-ból származik, Németországban erre az időszakra a Fastnacht kifejezés szokásos. Származtatják a "faseln" mókázni szóból is; mások szerint annyit jelent, mint a "böjt előestéje".
A karnevál szó eredete is vitás: egyesek szerint a középlatin carne vale-ből ered, ami azt jelenti: isten veled, hús! Mások szerint a carrus navalis kifejezésből, ami annyit jelent, hogy hajókocsi. Előző esetben arra utal, hogy most kell jóllaknunk hússal, mert a húshagyó kedden búcsút mondhatunk neki, a másodikban pedig az álarcos felvonulásokra, amelyeken kerekeken járó kocsit húztak.
Mai magyar szóhasználatunkban a két rokonfogalom kissé elválik egymástól. Farsang alatt a karácsony, illetve vízkereszt és hamvazószerda közötti időszakot értjük, karnevál alatt pedig különösen a farsang utolsó hetén, farsangvasárnap vagy húshagyó kedden tartott álarcos, jelmezes felvonulásokat, táncmulatságokat.
Nevezzük bár farsangnak vagy karneválnak, az időszak világszerte a tél kiűzésével, s a tavaszi termékenységvarázslatokkal kapcsolatos szokásokról ismert, melyek gyökere igen régi időkre nyúlik vissza. A kereszténység elterjedése után a farsangi vigasságoknak végére a hamvazószerda, a böjt első napja tesz pontot. A kicsapongó jókedvet azonban az sem tompította le - sőt inkább csak növelte - hogy ennek "meglesz majd a böjtje". Vigadjunk, tomboljuk ki magunkat, amíg lehet, csak valahogy le ne maradjunk a farsangról. Mielőtt búcsút mondanánk a húsnak, lakomázzunk nagyokat: ilyenkor van a disznóölések ideje is. Kalács, perec vagy fánk egészíti ki vidékenként a farsangi étrendet.
A legnagyobb mulatság azonban a farsangi felvonulás. Álarcos, elváltoztatott külsejű legények járták a falvak, városok utcáit, láncokat csörgettek, ostort pattogtattak, kereplőt nyekergettek, kolompot csörgettek, köcsög-dudát brummogtattak. A lárma - hitték - elűzte az ártó szellemeket; egyben azonban révületbe, extázisba ejtette a menet résztvevőit. A félelmetes álarcokat magukra öltött legények azonosultak az ősök szellemével, az állatősökkel (totemősök), földöntúli lényekkel, boszorkányokkal, s úgy gondolták, olyan hatalom birtokába kerültek, amellyel távol tudták tartani azokat az ártó démonokat, amelyek az emberekre, állatokra, s a termésre leselkedtek; valamint fokozni tudták az új évszak termőerejét.
A latin országok, de a Rajna-vidék városai is híresek voltak különösen látványos karneváljaikról. A menetből nem hiányozhatott a kerekes kocsi, a carrus navalis, amelynek őseit a görög Anthesztériák, tavaszi ünnepségek Dionüszosz-hajója, a március 5-i Izisz-ünnep kerekes hajója, meg a germán termékenységistennő hasonló járműve között találjuk meg. Régi termékenységvarázslat volt a gabonamagvak szórása - ebből származott az olasz barokkban az a szokás, hogy apró, édes süteményeket, konfekteket - confetti - szórjanak a nép közé.
A modern farsang és karnevál ezekről már nem tud. A régi elemek átalakulva élnek tovább. Az álarc nem a totem-állatőssel hoz misztikus kapcsolatba, hanem inkább derűt és kacagást fakaszt. Az apró süteményből lett papírkorongocska, a konfetti nem termékenységet varázsol, hanem vidám játékot. A harsány muzsika nem az ártó démonokat riasztja el, hanem a talpalávalót szolgáltatja a táncoló pároknak.



forrás: Dr. Bélley Pál, Kíváncsiak Klubja

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése