2012. november 27., kedd

Vendégposzt XVI. kerületi iskolákról

A cikket egy ismerős anyuka írta a kerületi általános iskolákról suliválasztás előtt álló anyukának! 



A kép forrása: artista blog



D. Zita:  Hogyan választottunk iskolát? 
(Figyelem! A cikk 2012-ben született!
Az élet, a személyek, a hozzállásunk, de még a véleményünk is változhat! Ennek tudatában olvasd el! )



Szeretném az elején leszögezni, hogy semmiféle rossz vagy bántó szándék nincs az alábbi írásban. A saját tapasztalataimat írtam le, nem akarok vele sem ártani, sem sérteni senkit, nem ez volt a cél, csupán egy összegzés készítése arról, hogy mi alapján választottunk iskolát a gyerekünknek. A szempontok és a helyzetek nyilván minden gyerek és család esetében eltérnek és ami nekünk esetleg kedvezőtlen színben tűnt fel, az másnak lehet a vonzerő. Nem szeretnék semmit ráerőltetni senkire. 



A fiam most elsős, a Móra Ferenc Általános Iskolába jár és imádja! 



Kétszer volt nagycsoportos, tehát majdnem hét és fél éves volt, amikor elkezdte az iskolát. Tudom, hogy ez is egy nagyon megosztó kérdés, hogy maradjon-e, maradhat-e oviban az a gyerek, aki a törvények szerint már iskolás lehetne. Nálunk nagy egyetértés volt az óvoda és a mi részünkről, hogy ráfér még egy év érés az oviban, és valóban rengeteget változott ez idő alatt. Mentségünkre legyen még, hogy bár semmilyen látványos vagy nevesíthető baja, lemaradása, hiányossága nem volt a gyereknek, ennek ellenére nem ölbetett kézzel vártuk, hogy majd az idő megérleli őt az iskolára, hanem több, mint két évig nagyon intenzív fejlesztésben vett részt itthon és csoportban is. Így visszatekintve azt mondom, hogy az idő minket igazolt, nagyon is kellett neki az a plusz év, és sokkal felkészültebben, rátermettebben ült be az iskolapadba. Nem utolsó sorban én sokkal nyugodtabban adtam így iskolába, hogy tudom, hogy az időt maximálisan kihasználva, minden lehetőséget megragadva mindent megtettünk annak érdekében, hogy simán vegye az akadályokat. 



A fentiek alapján mi olyan iskolát kerestünk, ami nem nyomja agyon a gyereket tagozattal, plusz órák tömkelegével, lehetőleg ne legyen 30 fölött az osztálylétszám, és olyan legyen a tanító néni, aki szigorú, következetes, ugyanakkor mégis szereti a gyerekeket, akihez bizalommal és nyíltan fordulhat majd. A tagozat jelentette plusz órákkal kapcsolatban azt is figyelembe kellett vennünk, hogy 2012. szeptemberétől kötelező a mindennapos testnevelés, ami az elsősök esetében az eddigiekhez képest rögtön plusz két órát jelentett hetente, és kéthetente egy óra művészeti képzés is bekerült az alaptantervükbe. Ha utánaszámolunk ez már így önmagában nem kevés. 


A Mórát három ismerős család is ajánlotta nekünk. Egyikük gyereke már nem ide jár, hanem középiskolás, másikuk két gyereke közül a nagyobbik hat osztályt itt végzett, utána ment át egy nagyon erős gimnáziumba, a kisebbik még Mórás, a harmadik család kislánya most másodikos. Ami szöget ütött a fejünkbe, hogy egyikük sem tartozik körzetileg a Mórához, akkor viszont valamit tud ez az iskola, ami miatt mégis oda íratták a gyerekeket. 

A Móra olyan iskola hírében áll, ahol valóban odafigyelnek a gyerekekre, az egyéni eltéréseket tolerálják, van idő, türelem rájuk és ha szükséges, a fejlesztésükre is. Ez sajnos a legtöbb iskoláról nem mondható el. A Móra valóban nem indít sok pluszórás tagozatokat, de így a gyerekeknek van idejük élni, játszani és ami még nagyon jó, hogy rengeteg féle különóra van az iskolában, sok térítés nélküli, így mint egy legyező megnyílik a gyerekek előtt egy csomó féle lehetőség, amiben kipróbálhatják magukat – ha van kedvük! Ez a “gyerekszagú” iskolás élet volt az, amit mi a fiunknak kerestünk. 

Ezen kívül nagyon tetszett az iskolában, hogy szeptember végén elkezdenek egy iskolaelőkészítő tanfolyamot leendő elsősöknek heti egy alkalommal 45 perces foglalkozás keretében, és ez egészen tavaszig a beiratkozásig megy. Ennek a tematikája előre megvan, a weboldalon közzéteszik. Azok a tanító nénik tartják, akik majd az elsősöket kapják, tehát most negyedikes osztályuk van. A dolog teljesen kötetlen, nincs beiratkozás, létszám ellenőrzés, aki amikor tud, akar, mehet, a gyerek ismerkedhet az iskolával, megtapasztalja, hogy ez más, mint az ovi, illetve a tanító nénikkel, ha ez a kiszemelt iskola. Az igazgatónő többször tart előadást a szülőknek az iskoláról, amíg a gyerekek az előkészítőn vannak. Nagyon készséges, közvetlen, nyitott hölgy, és foggal-körömmel küzd az iskoláért. Igazi igazgatónő, nagyon szimpatikus. 

Ezt az előkészítőt mi elkezdtük ősszel és annyira szerette a fiam, hogy végig is járta. (Érdekesség, hogy végül ahhoz a tanító nénihez jár most, akihez először került, abba a tanterembe, ahova először belépett, és még a helye is ugyanaz, ahova első alkalommal leült.) Én úgy tudom, hogy ilyen fajta iskolaelőkészítő foglalkozás a kerületben eddig csak a Mórában volt. Idén láttam, hogy hasonló rendszerben indított előkészítőt a Szentgyörgyi is. Igazából ennek valóban volt értelme. Az, amit a többi iskola általában csinál, hogy kb. novemberben meg januárban egy péntek délután 1-2 órára megnyitják az iskolát az érdeklődők előtt, nem ad valós képet sem a gyereknek, sem a szülőnek arról, hogy milyen is az iskola. Voltunk ilyenen is, az egészből az maradt meg, hogy iszonyú tömeg volt, terelték a népet a folyosókon, a gyereknek fogalma sem volt róla, hogy ki a tanító néni, ki nem, az egész egy zűrzavar volt, és nem lettünk okosabbak. 

Tehát a Móra nagyon tetszett nekünk, és végül fel is vették ide a fiamat mindenféle lakcímkártyás kavarás nélkül, mert három osztály indult, és körzeten kívüliként is befért még. Itt a két meghirdetett osztály emelt óraszámú matematika és emelt óraszámú nyelvi osztály volt (megmondom őszintén, hogy nem tudom, a harmadik osztály milyen lett). Az emelt óraszám heti plusz egy órát jelent, és a nyelvi osztályban választható(!), hogy németet vagy angolt tanuljon a gyerek. Később az évek folyamán természetesen emelkedik a heti nyelvórák száma. 

Azért megfutottam még pár kört a kerületi iskolákban, hogy biztosak legyünk a dolgunkban. 

Táncsics Mihály Általános Iskola és Gimnázium 

Nekünk ez a körzetes iskolánk, de abban az egyben biztos voltam, hogy ide nem akarom a gyereket adni. Két meghirdetett oszálya volt, egy angol-keresztény ismeretek tagozat, ami heti 2 v. 3 angol órát és egy keresztény ismereteket tesz pluszban az alaptantervre. A másik osztály egyik fele ének tagozat heti plusz 3 ének órával, a másik fele német nemzetiségi tagozat heti 6 német órával. Nekünk ebből egyik sem igazán felelt meg az elképzeléseinknek. Túl sok volt a különóra, az osztálylétszám bőven 30 felett van, és a tanító nénik sem tudták felülmúlni a Mórás élményeinket azon az egy zűrös péntek délutánon, sem a nyílt napokon. Nem tetszett az sem, hogy ez egy 12 évfolyamos iskola, és bár biztosan valamennyire figyelnek arra, hogy a kicsiket szeparálják a nagyoktól, azért mégis csak egy épületben vannak, akaratlanul is van rá lehetőség, hogy keresztezzék egymás útját, és nem hiszem, hogy egy 6-7 éves iskolakezdőnek, de még egy alsó tagozatosnak is ez túl jó közeg. Gondolok itt a nagyok szóhasználatára, viselkedésére, beszélgetési témáikra. Nekem túl nagynak tűnt az iskola, kicsit nyomasztó, az a szó jutott róla eszembe, hogy gyerekgyár. 

Ennek ellenére a Táncsicsot az utóbbi években nagyon felkapták. Nagy vonzerő a német tagozat, illetve az, hogy egy épületben van a Rácz Aladár Zeneiskolával, tehát akinek a gyereke ilyen irányban érdeklődik, annak nagyon kényelmes a tanítás utáni különórákat megoldani. Sokan szeretik az iskolát, sok pozitív véleményt hallottam, de egyre több a negatív is. Nem egy olyan volt ovistársról tudok, aki egy hónap után új iskolát keres a gyereknek, annyira nem érzik ott jól magukat. 

A beiratkozáshoz még annyit, hogy a meghirdetett két osztály max. 70 gyereknek adott volna helyet, de 210 gyereket írattak be ide, ebből 90(!) lakcímkártya szerint körzetileg a Táncsicshoz tartozott (ez szintén megérne egy gondolatot, hogy vajon ez hogy lehet, mennyire etikus, legális, stb). Ebből aztán őrült nagy feszültség és kapkodás lett, mert a körzetes gyerekeket fel kell venni a körzetes iskolába. Végül elindítottak egy harmadik osztályt, így a körzeteseket sikerült elhelyezni néhány speciális helyzetűvel (akinek tesója már oda jár, vagy szülő oda járt). Ez a népszerűség az utóbbi néhány évben egyre erősödött, így valószínű, hogy idén is nagy harc megy majd a helyekért. 

Lemhényi Dezső Általános Iskola 

Itt két osztály indul minden évben, és az igazgatónőtől hallottam egy tájékoztatón, hogy ők nem is tudnak több osztály indítani, mert egyszerűen nincs hely. Az egyik egy “sima” angol tagozat, a másik a két oktatási nyelvű osztály, ahol a felsőbb évfolyamokon bizonyos tantárgyakat angolul tanulnak már a gyerekek. Ehhez ugye elég jól meg kell tanulni angolul, ezért elsőtől -ha jól emlékszem- heti 8 angolórájuk van a gyerekeknek. Ebből valamennyi rendes angolóra, a többi pedig angol nyelven tartott készségtárgy. Ez őrült sok elfoglaltság napi szinten a gyerekeknek, viszont egy huszáros vágással mindezt iskolaotthonos rendszerben csinálják, ami sokat könnyít a dolgon. Ez azt jelenti, hogy a nap nem iskolára és napközire van osztva, hanem délelőtt és délután is vannak a gyerekeknek tanóráik. Így normális időben tudnak ebédelni, van idő egy kevés játékra és utána tanulnak tovább. (Ezzel szemben mondjuk a Táncsicsban a német tagozaton minden nap kb. 2-ig nyomják a gyerekek a tanulást, utána mennek napközibe.) 

Az iskolaotthonos rendszer gondolata nagyon tetszett nekünk, mert ha már rátoljuk a gyerekre a sok órát, legalább legyen egy kicsit elosztva. Viszont van a dolognak hátránya is. Miután délután is rendes tanítás folyik, nem lehet elhozni a gyereket délután fél 5 előtt, csak nagyon nyomós indokkal. Tehát ha mondjuk komolyan sportol vagy zenél, akkor gond összeegyeztetni az edzéseket, zeneórákat az iskolai tanórákkal, mert mondjuk 3-ra nem járhat edzésre. A másik meg, hogy nincs idő a leckeírásra, mert állandóan órán van a gyerek, így a házi feladatát nagyrészt hazaviszi. Ez elsőben még nem tűnik akkora gondnak, de nemsokára már nem kevés tanulnivalóval kapja meg a szülő este a gyereket. Jó az is, hogy minden holmijuk mindig az iskolában van a gyerekeknek, nem kell cipelni a táskát, de ennek hátránya az, hogy nem tudsz esténként belenézni a könyveibe, füzeteibe, hogy mit tanul, hol tart, nem tudsz vele esetleg gyakorolni, olvasni, ha szükséges. Mindez hétvégére marad, amikor mindent hazahoznak, akkor tájékozódhat a szülő arról, hol tart a gyerek. 

A két oktatási nyelvű osztályba természetesen felvételizni kell. Ez márciusban zajlik és még jóval a beiratkozás előtt kiderül, hogy felvették-e a gyereket, hogy már ennek fényében menjen vagy ne menjen a szülő máshova beíratni. Fontos, hogy a sima osztályba az iskola körzetébe tartozó gyerekek iratkozhatnak, ahogy a többi iskolánál is. A két oktatási nyelvű osztály viszont kerületi körzetes, tehát a XVI. kerületből bárhonnan lehet jönni felvételizni. A felvételihez nem kell angolul tudni! Általános dolgokat mérnek fel, logikát, kombinációs készséget, fantáziát, beszédkészséget, memóriát, mindezt nagyon játékos formában. Arra kiváncsiak, hogy elég értelmes, intelligens, terhelhető-e a gyerek, hogy ilyen mennyiségű órát elbírjon, így próbálnak egy erős homogén osztályt összeállítani. Bejutni gyakorlatilag lehetetlen, tavaly kb. 120-an felvételiztek 26 helyre! 

Nagyon tetszett az, hogy attól függően, hogy melyik tanító néni mihez ért, felhasználja az oktatásban vagy a sakkot, vagy a sudokut, vagy a LÜK füzeteket. Elképesztő volt, láttam olyan nyelvtan órát, ahol a feladatok a sakkal voltak kombinálva és mi szülők nem értettük, hogy mit is kell csinálni, a gyerekek meg kenték-vágták. Hihetetlen ötlet, hogy sakkal kombinálják a nyelvtant, a másik tanító néni pedig LÜK-öt használt olvasás órán szövegértés gyakorlásához. Fantasztikus volt! 

Ami nem tetszett, hogy bár általános ajánlás, hogy tanító nénit válasszunk a gyereknek, a Lemhényi álláspontja az, hogy intézményt és oktatási programot kell választani, nem tanító nénit. Ezért aztán nem lehet tudni, hogy melyik osztálynak ki lesz a tanító nénije, hanem be kell vállalni a zsákbamacskát, hogy kit kap. Ez nekünk túl nagy kockázat volt, ezt így nem mertük bevállalni. 

Az iskola igazgatónője különben nagyon karakán, szimpatikus hölgy, kedves, közvetlen, készséges és nagyon a szívén viseli az intézmény sorsát. 
A többi iskolában nem jártam, csak hallottam róla véleményeket, ezért ezek már sokszorosan áttételes infok. 

A Kölcseyről mondtak még nagyon jókat, azt szintén a Mórához hasonló földközeli, gyerekcentrikus intézményként emlegetik. 

A Sashalmi Tanoda és a Hermann “versenyistálló” hírében áll, ahol nagyon sokat kell tanulni még otthon is. 

A Batthyányról hallottam jót is és rosszat is, nem tudom, mi igaz. 

A Waldorf és a Néri nem állami iskolák ugyan, de itt vannak a kerületben. Az oda járó gyerekek szüleitől azt hallottam, hogy az iskolák jók, de Néris vagy Waldorfos szülőnek lenni főállás, mert nagyon sok tanítási időn kívüli programba bevonja az iskola a családokat. Ez van akinek jó, van akinek nem. Át kell gondolni, hogy mi az, ami belefér a családi életbe. 

Tényleg meg kell nézni minél több iskolát, még olyat is, ami csak nagyon kis eséllyel jöhet szóba, mert minél többet lát a szülő, annál nagyobb bizonyossággal tud dönteni egy intézmény mellett. 

Még néhány gondolat 

Figyeljétek, hogy melyik iskola mikor tart nyílt napokat, mikor van foglalkozás a leendő elsősöknek, milyen formában, illetve ami talán a legfontosabb, hogy mikor lehet beülni bemutató órákra a leendő tanító nénikhez. Nekem sajnos az volt a tapasztalatom, hogy nem mindig elérhető és pontos az információ, vagy egyszerűen közzé sem teszik, hanem hírláncon terjed az anyukák között. Ne legyetek szívbajosak odatelefonálni az iskolákba és megkérdezni, hogy mikor van nyílt nap! 

Tavaly először rendeztek az Erzsébetligeti Színházban egy két napos iskolaválasztó rendezvényt. Volt egy fórum szülőknek, amire a kerület összes iskolájának igazgatója v. igazgatónője eljött és mindenfélét meg lehetett tudni az iskolákról. Másnap egész napra beköltöztek az iskolák a színházba, mindegyik kapott egy-egy termet és ott bemutatkozhatott úgy, ahogy akart. Lehetett kérdezni, tankönyveket nézegetni, stb. Úgy tudom, hogy nagy siker volt a rendezvény és lesz idén is, csak azt kértük, hogy hamarabb legyen, akár már november-december táján, mert beiratkozás előtt már nem sok újat tudtak mondani. Mindenesetre a kezdeményezés nagyon jó és hasznos, és jó volt látni, hogy az összes iskola komolyan vette és tényleg odatette magát. 

Mikor tanító nénit választotok, ne ovónénit válasszatok! Lehet, hogy most nagyon jónak tűnik egy tyúkanyó típusú tanító néni, aki szeretgeti a gyereket, de legyen benne tartalék, hogy tudjon bánni velük később is. Már most látom a fiamon, hogy sokat változott. Még csak most lett iskolás, de már próbál nagyfiúskodni, kóstolgatja ezt az új szerepet, pedig még csak elsős. Mire negyedikesek lesznek nagyon kinyílik a szemük, meg a szájuk is, és egy -most- nagyon aranyos tanító néninek bizony a fejére nőhet az osztály, ha nem tudja megfogni őket és elszemtelenednek. Van olyan ismerősünk, aki ezért vitte másik iskolába a gyereket, mert az osztályban volt néhány nagyszájú gyerek, akikkel már nem bírt negyedikben a tanító néni. 

Ahol van kisebb tesó, gondoljátok végig, hogy vajon a kisebb gyereket is szívesen íratod-e majd oda, ahova most a nagyot, vagy neki mást kell keresni. Mert lehet, hogy pl. a nagy nagyon bírná a hajtást és a terhelést, de a kicsi nem. Akkor két iskolába kell majd vinni őket reggelente, vagy van esetleg közös nevező? Ez főleg akkor érdekes, ha kicsi a korkülönbség a gyerekek között, és egy-két év eltéréssel kezdik a sulit. 

Ne féljetek attól, hogy messze van az iskola. Mi nem lakunk közel a Mórához, de rutinná válik, hogy reggel el kell vinni a gyereket és délután érte kell menni. Ha már egyszer autóba kell ülni, mindegy, hogy mennyit mész vele. Ha a kerület másik felén van az álom-iskola, akkor se ijedjetek meg. 

A beiratkozás két napos, de ne hagyjátok az utolsó pillanatra, mert sok helyen bizony figyelembe veszik azt, hogy hányadikként volt az a gyerek beiratva. Rá kell szánni egy napot, sajnos nem lehet öt perc alatt elintézni, főleg olyan iskolában, ahol már sorszámot kell osztani, mert a szülők reggel 6-tól sorba állnak a kapunál, vagy ha nem csak a körzetes iskolába, hanem egy választottba is szeretnéd beíratni a gyereket. Az dupla móka.

Budapest, 2012. 11.26.
A CIKKHEZ ÍRHATSZ PUBLIKUS ÉSZREVÉTELT A megjegyzés -NÉL, ZITA IS SZÍVESEN VÁLASZOL A KÉRDÉSEITEKRE! 


A VENDÉGPOSZT-OLÁSRÓL! 
HA SZERETNÉL CIKKET ÍRNI, FOTÓT, VAGY ÉPPEN A SAJÁT MESÉDET MEGJELENTETNI, BÁRMILYEN ÉRDEKESSÉGET MEGOSZTANI MÁSOKKAL, ÉS AZ BELEILLIK az anyocababoca.hu PROFILJÁBA, SZÓLJ BÁTRAN! 
Email: anyocababoca@gmail.com





19 megjegyzés:

  1. Kedves Zita!

    Örülök, hogy megosztottad velünk a tapasztalataidat, nekünk is aktuális a suliválasztás és a Móra a körzetes sulink. Amit szeretnék kérdezni tőled: Jól olvastam, hogy van olyan osztály ami már elsőben tanul angolt? (ugyanis ilyen sulit keresek). Köszönöm Bea

    VálaszTörlés
  2. Szia!

    Igen, minden első osztálynak van nyelvórája, csak nem mindenkinek ugyanannyi. A fiam a nyelvi osztályba jár, nekik heti másfél nyelvórájuk van, ami valamilyen ütemben minden évben nő majd. Ez nem az a nagyon kemény nyelvtagozatos tanterv, de ismerkedésre, ráhangolódásra egy elsősnek tökéletesen elég a többi feladata mellett, és később majd nő az óraszám (sajnos nem tudom, hogy ez hogy van ütemezve pontosan, de felső tagozatban már egészen komolyan tanulják majd). És ami még nagyon jó volt, hogy lehetett választani a német és az angol között.
    Üdv, Zita

    VálaszTörlés
  3. Szia Zita!

    Köszönöm a gyors válaszodat!
    Ami még szimpatikus a suliban, hogy a többi iskolához képest, alacsonyabb az osztályok létszáma. Nálatok mennyi az osztálylétszám? Gondolom a nyelvi osztályban a legmagasabb...
    Üdv.
    Bea

    VálaszTörlés
  4. Szia!
    24-en vannak és a másik két osztály is kb. ilyen létszámú. Szerintem ez a kerületben az egyik legjobb!
    Z.

    VálaszTörlés
  5. Szia!

    Nagyon tetszik az összefoglaló, hasznos lett volna ilyet olvasni, amikor pár éve mi is iskolát kerestünk.

    A fiam a Lemhényi Dezső kéttannyelvű osztályába jár. Annyi pontosítást szeretnék hozzátenni a leírtakhoz, hogy az iskolaotthonos oktatási formában a leckét is az iskolában megírják a gyerekek, van külön délután erre elkülönített idő. Így hétközben itthon már nincs teendő, nem kell itthon tanulni, könyveket hazacipelni.

    Nekünk nagyon bevált ez az iskola.

    VálaszTörlés
  6. Szia Zita
    A mi fiunk is a Lemhényibe jár most volt első osztályos. DE nekünk olyan "tapasztalatunk" van az iskolával amit nem sok embernek szülőnek kívánnék. Talán csak az ott tanító pedagógusoknak. Mindennapi vegzálásban volt részünk, mind nekünk, mind a gyereknek a második félévtől, mert a fiúnk "más" mint a többi.
    Hozzáteszem a gyereknek az intelligencia hányadosa 160-as így konkrétan butára unta magát. Nem tudtak vele szót érteni, lehülyézték, elhordták mindenfélének. Holott az osztálytársai befogadták sőt szerették is.
    Az igazgató nő akit te karakánnak tartasz pedig egy Önző, arrogáns, ki ha én nem típus. Kézi vezérléssel irányítja az iskolát és ha valaki kicsit is kilóg a sorból az mehet a francba.
    Nálunk az összes aduászt bevetette amit "hatalmában" állt, csak azért, hogy elzavarhassa a gyereket a suliból. Hozzáteszem halkan és csendesen nem mi vagyunk az egyetlen ilyen család.

    Ezek után nem szeretnénk vissza vinni a gyereket szeptembertől a suliba, hogy újabb megaláztatás legyen az élete.
    Mi is a Mórába szeretnénk őt járatni, ha tudnál nekünk még információt adni azt megköszönnénk.

    Elkeseredett szülő

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Elkeseredett Szülő!
      Mivel írtál is, az e-mailodra válaszolunk, továbbítottam a cikk írójának! Üdv! Anyóca Babóca

      Törlés
    2. Sziasztok,
      Egy rossz tapasztalatot szeretnek veletek megosztani a Lemhenyivel kapcsolatban. Miutan egy emailt valtottunk az iskolatitkarral, egy megbeszelt idopontban bementunk az iskolaba talalkozni az igazgatoval.Azt mondtak hogy vigyuk a gyerekeket is hogy korul tudjanak nezni az iskolaban. Miutan fel orat varatott minket a folyoson, volt alkalmunk picit belelatni az iskola eletebe. Ott kezdodott, hogy amikor beleptunk az iskolaba - aminek az ajtaja tarva nyitva volt - a portan nem talaltunk senkit. Gyerekek az udvaron szaladgaltak felnott jelenlete nelkul. ( Biztonsagbol megbukott) Felmentunk az elso emeletre, ahol eltoltottuk a kovetkezo fel orat a folyoson. Miutan a tanari ajataja eloszor nyitva volt, kihallatszott hogy a tanarok a gyerekeket szemely szerint szidjak, ez mar eleve nem volt tul szimpatikus. Persze utana becsuktak az ajtot, hogy ne hallatszon ki a beszelgetesuk. Az egyik osztalyteremben a 3-os gyerekek tanar nelkul toltottek legalabb fel orat, mert amikor mi odaertunk akkor mar nem volt benn tanar. Termeszetesen a gyerekek nem vigyazban ultek az asztaluknal hanem szorakoztattak magukat. A fel ora elteltevel egy tanarneni kijott a tanaribol, miutan elfogyasztotta a kavejat, majd bement az osztalyterembe es ordenare modon elkezdett a gyerekekkel uvolteni, mint akinek elment az esze. Ekkor mar a ferjem ugy gondolta, hogy nem biztos hogy ez a megfelelo iskola a gyerekeinknek. Ezutan az igazgatono (aki termeszetre es kinezetre meg az elozo rendszerbol maradhatott vissza) kegyeskedett minket fogadni. Elmondtuk neki, hogy gyerekeinknek keresunk iskolat es fontos lenne a ket tannyelvu csoport, mivel eddig ok Angliaban jartak iskolaba es szeretnem ha az angolt nem felejtenek el. Persze mindezt mar leirtam elozetesen az email-emben, tehat nem meglepeteskent erte oket az informacio. Miutan fintorgasok kozt ledegradalta a gyerekeim tudasat, es elmondta hogy az angol nyelv nem minden, kozolte hogy eselytelen hogy felvegyek oket a suliba, mert nincs hely. Kicsit hulyen ereztem magam, mert minek hivott akkor minket oda. Azt a kovetkeztetest vontuk le, hogy vagy penzt vartak tolunk, vagy egyszeruen nem voltak neki a gyerekeink szimpatikusak, mert idaig ok normalis nevelesben reszesultek es hagytuk hogy belefollyanak a tarsalgasba. Tehat nem ultek ugy mint a zombik. Osszefoglalva, ha lett volna hely, akkor sem kuldtem volna ezek koze a gyerekeimet. Udv: Eva

      Törlés
    3. Kedves Eva! Hasonlo szituacioban vagyok/vagyunk, bar mi meg nem mentunk haza, de tervezzuk szeptembertol, ezert erdekelne a tapasztalat, illetve, hogy sikerul/t iskolat talalni, valasztani a gyermekeiknek. Mi is XVI. keruletiek vagyunk. Nagyon megkoszonnem, ha valaszolna nekem, akar privatban is, ha nem okozna problemat. Koszonettel: Beatrix.

      Törlés
  7. Kedves Zita,
    érdeklődnék, hogy továbbra is ilyen jó tapasztalatod van-e az iskolával kapcsolatosan?
    (mi most kerültünk iskolaválasztás elé, és nem a Móra a körzetes iskolánk)
    elég nehéz feladatnak tűnik iskolát választani és ahol lehet próbálunk utána nézni, érdeklődni...
    ismered esetlegesen a leendő tanító néniket, tudsz-e róluk írni valamit.

    köszönettel:
    Zsuzsa

    VálaszTörlés
  8. Kedves Zsuzsa! Időközben az én kislányom is odajár. Zita és mi is nagyon meg vagyunk elégedve! Én nem ismerem a leendő elsős tanítónéniket, ám lehetőség van megismerkedni velük neked, és a gyermekednek is, mert lehet járni egy héten egyszer foglalkozásra. Szerintem az a fontos, hogy a gyerekednek milyen a tanítónéni, ezért jó, hogy találkozhat vele már előtte is többször.... Nézd meg az oldalukon, fent kell legyen az infó ehhez! üdv. Anyóca Babóca Kriszta

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Anyukák!
      Mi a Sashalmi Tanodába vagyunk körzetesek, de nagyon respektálnánk a Lemhényit, az angol miatt. Igazából a Sashalmi Tanodáról azonkívül, hogy "versenyistálló", túl sokat nem tudtam meg. Miután friss kerületi lakosok vagyunk, így nagyon első kézből nem tudok senkinél sem érdeklődni. Persze, a szülői tájékoztatóra mindenképpen elmegyünk. Megtennétek, hogy a Sashalmi Tanodáról kicsit bővebben, akinek van tapasztalata írna még egy pár sort? Nagyon köszönöm Nektek előre is!
      Edit

      Törlés
    2. Kedves Kriszta,
      köszönöm szépen, el is mentünk megnézni... sajnos az egyik tanítónéni megkérdezte, hogy ez a pici lány is nagycsoportos (július elején lesz 6 éves)?
      szóval ezek után nem akart bemenni a terembe :(
      meglátjuk hogyan tovább..
      üdv.
      zsuzsa

      Törlés
  9. Kedves Szülők!

    Hermanba jártam régebben, jelenleg végzős egyetemista vagyok. Figyelembe véve, hogy a tanító gárda akkori és jelenlegi tagjai között nagy az átfedés, a tapasztalataim relevanciával bírhatnak.

    Mindenképpen szeretnék köszönetet mondani Vöő Éva Tanárnőnek, aki megtanított angolul! A tanárnő egy zseni, gimi alatt sem találkoztam jobbal, örülhettem, ha egy hasonlót kifogtam -pedig ott is angol tagozaton voltam-. Egy szó mint száz, hamar megcsináltam a középfokút és a felsőt is, és ebben Ő közrejátszott! A Tanárnőnek innen is üdvözletemet küldöm, és köszönöm!
    A nyelvoktatás a hermanban vitathatatlanul jó. Alsó tagozaton Abledáné Thurzó Éva tanított vele is elégedett voltam.
    Megemlíteném, hogy azon osztálytársaim, akik nem kerültek be tagozatra hátrányosabb pozícióból indultak. Az alapokat ők akkor nem kapták meg....

    A matek tagozatról hasonlóan tudok nyilatkozni.

    A végére hagytam a fekete levest és nem szeretnék nevet írni. Az alsós tanítónénim kategórián aluli volt, szerintem nem szerette a gyerekeket -remélem azóta ez már változott....-. Kedvességet egyáltalán nem tapasztaltam a részéről... Ha rágondolok még most is a hideg futkos a hátamon, ezt nem is szeretném tovább ragozni.

    A sulinak köszönhetem az angolt, az osztályom is jó volt, a negatívumot pedig olvashatjátok.

    Üdvözlettel

    VálaszTörlés
  10. Sziasztok!

    Én írtam a posztot több, mint három évvel ezelőtt (hihetetlen!), és ma is minden szavát tartom. A Móra nekünk szuper iskola a mai napig, a fiam és én is szeretem. A lányom szeptemberben lesz elsős és ő is oda fog járni, ugyanahhoz a tanító nénihez, akihez a fiam járt.

    Keddenként 17.00 órától van minden héten Manó Akadémia, amit a leendő elsős tanító nénik tartanak. Érdemes eljönni, mert ott lehet velük ismerkedni, kérdezni, megnézni mindent. Most is kötetlen a egész, nagyon jó hangulatú, változatos, szeretik a gyerekek. A program ott van a Móra honlapján.

    Január 26-án lesznek nyílt órák, amikor be lehet ülni a tanító nénikhez órára a mostani negyedikes osztályukhoz. Akit érdekel, érint, mindenképpen jöjjön el!

    Az elmúlt években egy valami nagyon megerősödött bennem: nem szabad a gyerekeket 6 évesen iskolába engedni, akármit mond az óvó néni! Lehet, hogy ezzel nem leszek népszerű, de látom hogy még egy okos, nagyon jó képességű gyerek is lefárad egy hónap után, akármennyire is lelkes az elején és várta az iskolát. Olyan terhelés van rajtuk, amit nem bírnak még. Én lázadásra buzdítok mindenkit, akinek tolnák a gyerekét iskolába, hogy ne! Adjatok a gyerekeknek még egy évet az oviban, ez a legjobb, amit tehettek velük. Nem fognak unatkozni, nem fogjátok megbánni, de ha az elején elfárad, nem bírja, nem megy, lehet, hogy egy életre elromlik valami.

    Ha van kérdés, írjatok, szívesen válaszolok!
    Zita

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Zita!
      Én szeretném megkérdezni, hogy hogyan lehet az iskolába felvételt nyerni, ha nem vagyunk körzetesek.Nekünk a Sashalmi Tanoda a körzetes iskolánk de ahogy teltek az évek, egyre inkább világossá vált számomra, hogy - bár az én kislányom - Anna képességei a Tanoda elvárásaihoz nem elegendőek.Nem szeretnék egy lelkileg megnyomorított gyereket látni, akit a sikertelenség tönkre tesz.
      Nem atomfizikust szeretnék nevelni, hanem egy egészséges, ép lelkű, önmagával elégedett felnőttet.A leírásaid alapján a Móra olyan iskolának tűnik, ahol a gyerekek képességeiknek megfelelően vannak fejlesztve.Igaz mi csak 2017 szeptemberében kezdenénk (7,5 évesen), mert ahogy Te is mondtad, legyen még gyerek, amúgy is éretlennek találom még az iskolához.(És nem csak én.)DE!Mivel én egy jó előre gondolkodó ember vagyok, ezért már most érdekelne, hogy mik a lehetőségeim.Előre is köszönöm válaszod. Gabi

      Törlés
  11. Én sem értek egyet a 6 évesen ne vidd a gyereket suliba gondolattal. Véleményem szerint ez is, mint minden ilyen döntés a gyerek személyiségétől, fejlettségétől kellene, hogy függjön. Mármint a döntésünk.

    Egy hónapig lefárad a gyerek? Hát persze, hisz az addigiakhoz képest megváltozott az életciklusa, az agyi terhelése! Szerintem ez természetes.

    Ez egyébként nagyon összetett dolog. A döntést követően, sok irányba változhat minden, hisz a környezetét utána már nem tudod szülőként befolyásolni. Lehetséges, hogy az
    -osztálytársak összetétele (kora, fejlettsége),
    -a tanárnénik hozzáállása,
    -a már iskolás gyerekünk képességei, fejlődési ugrása, a változás elfogadása vagy nem elfogadása,
    erősít meg vagy bizonytalanít el bennünket (utólag) a döntésünk helyességében.

    Ezt már nem tudod befolyásolni. Legfeljebb majd elfogadni.
    A gyereknek pedig minden "támogatást", segítséget megadni ahhoz, hogy be tudjon illeszkedni ebbe a környezetbe, el tudja fogadni önmagát bármilyen szituációban.

    Mi 6 évesen írattuk be elsőbe. A tanulási képességei kimagaslóak, ebből a szempontból nagyon "jót tesz az iskola." Ő visszahúzódóbb természetű, nehezebben barátkozik, ebből a szempontból nehéz volt neki, hisz egyetlen ovis társa sem jött vele, gyakorlatilag teljesen vadidegen társaságba került. Ez ugyanígy történt volna, ha 7 évesen íratjuk be! Sőt, szerintem rosszabb..persze ezt sosem tudom meg!
    Nehéz volt az elején... Sokat bátorítottam, sokat beszélgettünk... Már a második hónapban olyan fejlődési ugrást tapasztaltam nála, amit az oviban sosem láttam. Gyakorlatilag kialakult egy új egyéniség, már könnyedén tud érvényesülni....amilyen mértékben ő szeretne... Próbálgatja magát, keresi a helyét... Ha jól érzi magát, bátorítom, ha szomorú, kiderítjuk mi a baj, és beszélgetünk... már nem javasolok neki semmit, nem mondom meg, szerintem mi a helyes....Ő találja ki magától, hogy mi válik be...(néha csak lesek) És boldog, kiegyensúlyozott!

    üdv. Anyóca Babóca-Kriszta

    VálaszTörlés
  12. Sziasztok,

    Frissen fogunk a kerületbe kötözni és csak most kezdem megismerni az iskolákat. A körzetes iskolánk a centenáriumi, amiről sajnos csak rémhíreket hallottam. Van vkinek személyes tapasztalata?
    A Kölcseybe szeretnénk menni, de nem világos,hogy körzeten kívüliként milyen esélyek vannak. Tud valaki biztatót mondani?
    köszönöm

    VálaszTörlés
  13. Kedves Mindenki és Anyócababóca!

    Látom, hogy a legfrissebb bejegyzés is már 2016 évi. Szóval friss információt kérnék tőletek. Mi még nem is lakunk a kerületben :) a nyár folyamán költöznénk, szóval még körzetünk sincs. A kisfiunk nagyon jó képességű gyerek /óvónéni, logopédus néni is mondta/ kétszer járt nagycsoportba. Mivel másik kerületben lakunk és senkit nem ismerünk a 16. próbálom olvasgatni a véleményeket. Mi is járunk az előkészítőre, de a szülőket kizavarják, még a suliból is /pl. Kölcsey/ szóval én nem sokat látok a tanító nénikből, beszélgetni velük meg abban a káoszban nem igazán lehet. Ha van valami friss info, akkor nagyon megköszönném a segítséget.
    Kriszti

    VálaszTörlés