2012. április 7., szombat

A MESÉKRŐL - 4. rész

Ha még nem olvastad, olvasd el az előző részeket:



4. rész A mese önálló életre tanít*



  A modern gyermekirodalom java része kirekeszti a primitív ösztönökből és a vad indulatokból fakadó mély belső konfliktusokat, ezekből a mesékből nem kaphat segítséget, nem tudja, mit kezdjen velük. Pedig része van bennük: a magány és az elszakadás kétségbe ejtheti, előfordulhat, hogy halálos félelmet érez. Ezeket az érzéseit legtöbbször szavakban nem tudja kifejezni, legfeljebb közvetett módon: fél a sötétségtől vagy valamilyen állattól, félti testi épségét. Némelyik szülő, ha észreveszi gyermekében ezeket a félelmeket, kényelmetlenül érzi magát, és valljuk be, nem minden esetben tudunk mit kezdeni velük, nem mindig tudjuk felfedni, vagy megoldani őket. 
  A mese viszont nagyon komolyan veszi ezeket az egzisztenciális félelmeket, dilemmákat, néven nevezi őket, nyíltan kimondja, hogy az ember igényli a szeretetet, és fél attól, hogy semmibe veszik, szereti az életet, és fél a haláltól. 

  Ezenkívül a mese megoldásokat is javasol olyan szinten, amit a gyermek is megért. 

  Az örök élet utáni vágy kérdését például néha egy-egy zárómondatban veti fel: „Még ma is élnek, ha meg nem haltak”, vagy máshol: „Attól fogva boldogan éltek egész életükben.” Ez azonban egy pillanatig sem áltatja a gyermeket azzal, hogy lehet örökké élni. Viszont jelzi, hogy csupán egyvalami feledtetheti el velünk az elmúlást, ha maradéktalanul boldog kapcsolatot alakíthatunk ki egy másik emberrel. Ha ezt létrehoztuk – tanítja a mese –, az érzelmek és kapcsolatok biztonsága, tartóssága tekintetében mindent elértünk, amit ember elérhet; és egyedül ez oszlathatja el félelmünket a haláltól. 

  A mese azt is kimondja, hogy annak, aki megtalálta a felnőttkori igaz szerelmet, már nem kell vágyakoznia az örök élet után. Erre utal az ilyen típusú befejező mondat: „Azután még sokáig éltek, örömben és boldogságban.” 

  Aki az ilyen befejezést irreális vágyteljesítésnek tekinti, tökéletesen félreérti a meséket, és nem veszi észre a gyermekhez szóló fontos mondanivalót. Ezek a mesék azt mondják a gyermeknek, hogy ha valakinek sikerül igazi interperszonális kapcsolatot kialakítania, megszabadulhat a kínzó szeparációs szorongástól (ami sok mesében jelen levő, de végül mindig megoldódó alapmotívum). 

 Továbbá azt is kimondják, hogy ez a befejezés csak akkor lehetséges, ha – ellentétben a gyermek elképzeléseivel és vágyaival – el tud szakadni anyjától. Aki úgy akar megmenekülni a szeparációs szorongástól és a halálfélelemtől, hogy görcsösen a szüleibe kapaszkodik, azt végül könyörtelenül elkergetik, mint Jancsit és Juliskát. 
  A mesehősnek (a gyermeknek) ki kell lépnie a világba, ha meg akarja találni a helyét, és ha meg akarja találni azt az embert, akivel azontúl boldogan élhet majd, vagyis úgy, hogy soha többé nem kell átélnie szeparációs szorongást. A mese jövőre orientált, és rávezeti a gyermeket – tudata és tudattalanja számára egyaránt érthető nyelven –, hogy lemondjon infantilis függőségi vágyairól, és önálló, független életet alakítson ki.


* A cikksorozat Bruno Bettelheim: A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek című könyvének kivonata. Kizárólag az un. tündérmesékről van szó, melyek a hagyománnyal rendelkező, régi, de ma is "élő" meséket jelentik, a köztudatban népmeséknek is nevezzük. (Ne csak a magyar népmesékre gondolj!)


5. rész A gyermek hisz a meséknek
Megjelenik: a következő héten

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése