2012. április 9., hétfő

5. rész A gyermek hisz a meséknek

Ha még nem olvastad, olvasd el az előző részeket:

5. rész A gyermek hisz a meséknek* 


  A mesékben benne lehetnek a válaszok, de soha nincsenek kimondva. A mese a gyermek képzeletére bízza, hogy mit kezd azzal, amit a történet az életről és az emberi természetről elmond, hogy egyáltalán magára vonatkoztatja-e, s ha igen, akkor hogyan.
   A mese ugyanúgy építkezik, ahogy a gyermek gondolkodása, és ahogy a gyermek a világot megismeri: ezért is olyan meggyőző számára. A mese adott esetben sokkal jobban megvigasztalja a gyermeket, mint a felnőttek racionális érvei. A gyermek hisz a mesének, mert világszemlélete olyan, mint az övé.
  Bármilyen idősek vagyunk is, csak az olyan történetet tartjuk meggyőzőnek, amely összhangban van gondolkodásunk alapelveivel. Ha ez így van velünk, felnőttekkel, akik már megtanultuk, hogy a világot nemcsak egyféle megközelítésből lehet megérteni – jóllehet egyáltalán nem, vagy csak nehezen tudunk belehelyezkedni egy másféle gondolatrendszerbe –, akkor ez a legnagyobb mértékben így van a gyermekekkel. 
  Az írásos kultúrával nem rendelkező népekhez hasonlóan a gyermek abban a hitben él, hogy kapcsolata az élettelen világgal jellegét illetően megegyezik az élő, emberi világhoz fűződő kapcsolatával.
  Noha a szülők és a tanítók azt állítják, hogy a tárgyak nem éreznek, és nem képesek cselekvésre, (a gyermek néha úgy tesz, mintha ezt el is hinné, mert meg akar felelni az elvárásoknak, nem akar nevetséges lenni) a szíve mélyén a gyermek másképp gondolkodik. A racionális tanítás hatására ezt az „igazi tudást” olyan mélyre temeti magába, ahol a racionalitás már nem fér hozzá; a mesék azonban tovább formálhatják és gazdagíthatják.
  A gyermek számára tárgyak és élőlények között nincs éles választóvonal. Ami él, az nagyjából úgy él, mint mi. Ha nem értjük a sziklák, a fák, az állatok beszédét, ez azt mutatja, hogy nem vagyunk eléggé fogékonyak. A gyermek, miközben megpróbálja megérteni a világot, ésszerűnek tartja, hogy azok a tárgyak, melyek felkeltik a kíváncsiságát, válaszoljanak is a kérdéseire. És mivel a gyermek énközpontú, elvárja, hogy az állatok a számára fontos dolgokról beszéljenek, mint a mesében is, és mint ahogy ő maga beszél a saját valódi vagy játék állataihoz. A gyermek szentül hiszi, hogy az állat megérti őt, és vele érez, még ha nem is mutatja ki.


* A cikksorozat Bruno Bettelheim: A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek című könyvének kivonata. Kizárólag az un. tündérmesékről van szó, melyek a hagyománnyal rendelkező, régi, de ma is "élő" meséket jelentik, a köztudatban népmeséknek is nevezzük. (Ne csak a magyar népmesékre gondolj!)

Megjelenik: a következő héten

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése