2012. március 27., kedd

A MESÉKRŐL - 3. rész

Ha még nem olvastad, olvasd el az előző részeket:



3. rész Boszorkányok, sárkányok*

  

  Sok mese kezdődik az anya vagy az apa halálával...   
  Ezekben a szülő elvesztése jelenti a legkínzóbb problémát, mint ahogy a való életben is ezt (vagy a tőle való félelmet) a legnehezebb elviselni. Más történetek arról szólnak, hogy az öregedő szülő elérkezettnek látja az időt, hogy átadja a helyét az új generációnak. De az utódnak előbb be kell bizonyítania, hogy rátermett, és méltó a bizalomra.

  A mesék az egzisztenciális dilemmákat mindig tömören és egyértelműen tálalják. Így a gyermek a kérdés lényegével szembesül, míg a bonyolultabb cselekmény csak összezavarná számára a dolgokat. A mese minden szituációt leegyszerűsít. Alakjait határozott vonalakkal rajzolja meg, a részletek közül csak a legfontosabbakkal foglalkozik. Szereplőiben kevés az egyéni vonás, inkább típusokat képviselnek.

  
  Sok modern gyermektörténettel ellentétben, a mesékben a gonoszság éppúgy mindenütt jelen van, mint az erény. A jó és a rossz szinte minden mesében alakot ölt valamelyik szereplőben, és megnyilvánul tetteiben, mint ahogy mindkettő jelen van az életben és minden emberben is. Ez a kettősség hordozza azt az erkölcsi problémát, melynek megoldásáért küzdeni kell.

  A gonoszságnak is van bizonyos vonzereje – ezt szimbolizálja a nagy hatalmú óriás vagy sárkány, a boszorkány varázsereje, melyek átmenetileg gyakran felülkerekednek. Sok mesében bizonyos ideig bitorló foglalja el a hőst megillető helyet – mint például a Hamupipőkében a gonosz mostohatestvérek.


 A gonosz a történet végén elnyeri büntetését, és jóllehet ennek megvan a maga szerepe, a mesében mégsem ez jelenti az erkölcsi élményt. A mesében, akárcsak az életben, nem a büntetés vagy az attól való félelem riasztja el leghathatósabban az embert a bűntől, hanem az a meggyőződés, hogy nem éri meg. Ezért húzza a rossz a mesében mindig a rövidebbet. Nem is a jó végső győzelme fejleszti az erkölcsi tudatot, hanem a hős személyes vonzereje, azé a hősé, akinek sorsával és küzdelmeivel a gyermek mindvégig azonosul. Az azonosuló gyermek képzeletben együtt szenvedi át a hőssel a megpróbáltatásokat, és együtt is győzedelmeskedik vele, amikor a jó elnyeri jutalmát. Az azonosulást a gyermek maga kezdeményezi, és a hős külső, belső harcai vésik bele az erkölcsi törvényeket.

* A cikksorozat Bruno Bettelheim: A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek című könyvének kivonata. Kizárólag az un. tündérmesékről van szó, melyek a hagyománnyal rendelkező, régi, de ma is "élő" meséket jelentik, a köztudatban népmeséknek is nevezzük. (Ne csak a magyar népmesékre gondolj!)

4. rész A mese önálló életre tanít

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése